Katzumi Hirano

Név: Katzumi Hirano

Becenév: Katzu, Katzu-chan

Kor: 15

Faj: Fehér angyal

Nem: nő

Viselt tárgyak: egy ezüst medál, mely egy keretbe foglalt rózsát mintáz. Számomra különleges erővel bír, hiszen egy lényemnek fontos személytől kaptam, hogy megvédjen.

Jellem: néha talán kissé gyerekes vagyok, de mindig vidám és próbálok a lehető legoptimistább lenni minden helyzetben. Egyetlen gondom, hogy könnyen letörik nálam a bili füle, ha olyan van. Általában próbálok viszonyulni az adott helyzet, hangulathoz és személyhez. Ha az illető épp letört, sajnos néha én is az leszek, de a legtöbbször igyekszem jókedvű lenni, hátha ez átragad rá is. Amennyiben viszont komoly a helyzet én is azzá válok. Alapvetően békeszerető típus vagyok, de ha a barátaimmal szórakoznak én se húzom meg magam egy sarokban azt kántálva, „béke és szeretet, béke és szeretet”.
Ezeken kívül van egy igen furcsa vonásom, méghozzá az, hogy, bár szégyellem kissé, de élvezem ha fáj. Igen, mazochista vagyok. Nekem szabályosan jól esik a fájdalom, bár ezt a tényt igyekszem eltitkolni, eddig sikerült is, és csak egyetlen személy előtt kellett felfednem.


Küllem: Vállig érő barna haj kis oldal fru-fruval, általában egy színes szalaggal feldobva. Hatalmas barna szemeimnek köszönhetően, tekintetem meleg és barátságos egyesek szerint menedéket rejtő. Testalkatomat illetően karcsú vagyok, és törékeny. 158 centimmel abszolút nem mondanám magamat égimeszelőnek, inkább átlagosnak. Azonban ehhez a magassághoz kissé kevésnek érzem 41 kilómat. Mindezek ellenére nem úgy nézek ki, mint valami csontváz hál’istennek.

Szexuális beállítottság: Hetero

Előtörténet:

Kiotóban születtem egy teljesen átlagos családba, mármint ha az átlagosnak nevezhető hogy a szüleim mindketten angyalok. Anyám is és apám is fehér angyalok, így hát én is annak születtem. Az életem teljesen rendben volt, mindaddig míg apám bele nem szeretett egy emberbe. Igen, beleszeretett egy nőbe, s ezért seperc alatt képes volt eldobni mindenét, beleértve minket, a családját is. Anyámmal ketten maradtunk, én ekkor még csak 6 éves voltam, gondolhatják mennyit fogtam fel az egészből. Csak annyit láttam, hogy anyám nap mint nap vörösre sírja a szemeit. Én ilyenkor értetlenül mentem oda és bújtam hozzá. Akkoriban csak zavartan kérdezgettem, merre van apa, hova ment, s hogy mikor jön vissza. Ezekre a kérdéseimre éveken át csak keserves sírás volt a válasz.
Talán olyan 13 éves lehettem, mikor végre hajlandó volt válaszolni nekem, mire egy egyszerű sohát bökött a képembe. Többet nem is emlegettem a dolgot, így sikerült boldog és kellemes környezetet kialakítanunk. Anyám akkoriban talált új szerelemre egy fekete angyal képében, akit bár én eleinte kissé elutasítóan kezeltem, később kifejezetten megkedveltem. 14 éves koromra megajándékoztak egy kishúggal is, ám ekkor kezdődtek a gondok.
Mindenki figyelme hirtelen Hachirora irányult. Én mintha ott sem lettem volna. A helyi iskolában jól elvoltam, meg aztán voltak is barátaim, így eljött az az idő, hogy egyre kevesebbet jártam haza. Többet voltam távol a „családomtól”, és valami miatt nem is bántam annyira. Boldog voltam és ők is, hát kell ennél több?

Egyik este egyedül igyekeztem haza Kiotó utcáin, mikor hirtelen valaki belém jött a járda közepén. Én természetesen egyből hanyatt vágódtam a lendülettől. Riadtan néztem a sötét alak után, aki még csak hátra sem pillantva rohant tovább. Igyekeztem feltápászkodni, ám ekkor láttam meg egy másik közeledő árnyat, ám ez jóval alacsonyabb volt, mint az előző, s hosszú haja függönnyként lobogott utána. Mikor szinte elsuhant mellettem, gleccserkék tekintete az enyémbe vésődött, de csak egy másodperc röpke töredékére. Már nem is tudom, milyen indíttatásból, de felpattantam és a lány után eredtem. Gyors volt, nagyon gyors, de ez közel sem jelentette azt, hogy nem tudtam követni, s tartani vele a lépést, még ha egy kicsit le is maradtam. Befordultunk az utca sarkon, naná hogy pont az ellenkező irányba, mint amerre mennem kéne, ám ott meg is torpantam. A csajszi épp egy tőrt döfött a magas idegen alak mellkasába. Furcsa mód nem kaptam idegsokkot vagy ilyesmi csak bámultam a lányt, mintha magyarázatot várnék. Nem szólt semmit, én így ösztönösen a férfihez térdeltem fölé emeltem a kezem és gyógyításra készültem ám az idegen lány elrántott, s se szó se beszéd magával rángatott. Én kissé leblokkoltan de hagytam, hogy magával vigyen. Hosszú órákon át bolyongtunk az utcákon, amíg a lány elmondott mindent amit tudnom kell. A nevét is. Iveria. Még mindig kristálytisztán emlékszem arra az estére, pedig azóta már vagy egy év eltelt. Jó pár hónapig voltam útitársa, mivel megtetszett az a vándorló életformája. Ám sokszor volt, hogy neki messzebb kellett mennie egy-egy ügy miatt, mikor nem tarthattam vele, ezért ajándékozott nekem egy mesés ezüst medált, melyet mindig magamnál hordok. Azt mondta ez majd megvéd. Nem is igazán tudom, miért hittem el neki, de bíztam benne, annak ellenére, hogy Iveria a szöges ellentétem.
Egyik éjszaka nem jött vissza többé. Heteket vártam rá, és időközben a hotelszoba minibárját is szépen leürítettem, de nélküle sajnos nehezebb volt fizetés nélkül meglépnem onnan. Szerencsémre Iveria mellett megedződtem, bár jobb szerettem volna becsületesen távozni, azonban egy 15 éves lány mégis honnan tudná előteremteni a pénzt, nem igaz? Volt egy tippem, hogy merre keressem. Egy hely amit oly sokat emlegetett az utóbbi időben. Így hát most itt vagyok és reménykedem benne, hogy megtalálhatom barátnőmet. Nehogy már azt higgye engem ilyen könnyen le tud rázni.

Üdv!

Előtörténet el fogadva. Kérlek csinált 1 adatlapot utána kezdheted a játékot.

Üdv az oldalon!

Kluzgor