Saruwatari Michiko szobája
3 posters
1 / 1 oldal
Saruwatari Michiko szobája
Miután b értem a kollégiumba Michikoval kezemben fel mentem vele za első emeletre. Ott kerestem egy szobát aminek nyitva volt az ajtaja. Így jelezték mely szobák üresek. Be vittem oda majd le tettem Michikot az ágyra be takartam majd nyomtam egy puszit a homlokára.
-Majd találkozunk drága nekem most vissza kell mennem.
Még rá néztem majd elindultam ki a szobából.

Kluzgor- Admin
- Hozzászólások száma : 243
Join date : 2010. Dec. 02.
Re: Saruwatari Michiko szobája
Ahogy mentünk, ajtókat nyitottam Kluzgornak, de az egyik üres szoba nyitva volt ajtóstul, és oda vitte be. Kint vártam addig, amíg a tanár lefektette Michikot és egy édes búcsúszóval homlokára adott egy puszit.
~ Na, tudtam, hogy volt vele is valami. - gondoltam enyhülten.
- Levezettetek egy-két dolgot, ugye? - kérdeztem Kluzgortól sejtelmes mosollyal.
~ Na, tudtam, hogy volt vele is valami. - gondoltam enyhülten.
- Levezettetek egy-két dolgot, ugye? - kérdeztem Kluzgortól sejtelmes mosollyal.
Re: Saruwatari Michiko szobája
Nyöszörgöm és a ruháim megjelenek szanaszét vannak,csupa kimonó és füzet és rajzok.Ajándékok és ceruzák dobozban minden.
Egy hangszer is.
-Kluzgor-kun elmegy?Chu-ásítozok.
-Sajnálom hogy megharaptam.
Egy hangszer is.
-Kluzgor-kun elmegy?Chu-ásítozok.
-Sajnálom hogy megharaptam.
Saruwatari Michiko- Hozzászólások száma : 230
Join date : 2010. Dec. 24.
Age : 31
Re: Saruwatari Michiko szobája
Éppen csak le fektettem mikor a ruhái és dobozai meg jelentek ő pedig fel kelt.
-Sajnos muszáj jelen lennem. Ez amolyan kötelességem szemmel kell tartanom a többieket nehogy alkoholt fogyasszanak.
Natriához fordultam és egy szem kontaktusból láthatta, hogy kezd kicsit el menn ia kedvem az ércelödésektől.
-Te csak pihenj Michiko majd holnap jó formában leszel. A harapás miatt ne aggódj.
-Sajnos muszáj jelen lennem. Ez amolyan kötelességem szemmel kell tartanom a többieket nehogy alkoholt fogyasszanak.
Natriához fordultam és egy szem kontaktusból láthatta, hogy kezd kicsit el menn ia kedvem az ércelödésektől.
-Te csak pihenj Michiko majd holnap jó formában leszel. A harapás miatt ne aggódj.
Kluzgor- Admin
- Hozzászólások száma : 243
Join date : 2010. Dec. 02.
Re: Saruwatari Michiko szobája
Amikor szemkontaktust váltottunk Kluzgorral, látszott, hogy nem éppen abban a kedvében van, aki szeretne élcelődéseket hallani, ezért visszafogtam ezt. Közben Michiko felébredt egy kicsit és mondott valamit, de nem értettem álmos motyogásból, hogy mit. Kluzgor megnyugtatóan mondta neki, hogy pihenje ki magát.
- Igaza van. Az a legfontosabb, hogy pihend ki magad, Michiko. Ha szeretnéd, az ünnep után én még meglátogathatlak, ha szeretnéd.
- Igaza van. Az a legfontosabb, hogy pihend ki magad, Michiko. Ha szeretnéd, az ünnep után én még meglátogathatlak, ha szeretnéd.
Re: Saruwatari Michiko szobája
-Oké...-Felkelek és keresni kezdek valamit, de közbe elrakodom.
-Hol van az a nyavalyás...-megtaláltam és elkezdek kigombolkozni.
-Hu de nem igaz...-majd egy füzetet elkapok és a ceruzát.
-Hát jó ha muszáj menjetek.
-Hol van az a nyavalyás...-megtaláltam és elkezdek kigombolkozni.
-Hu de nem igaz...-majd egy füzetet elkapok és a ceruzát.
-Hát jó ha muszáj menjetek.
Saruwatari Michiko- Hozzászólások száma : 230
Join date : 2010. Dec. 24.
Age : 31
Re: Saruwatari Michiko szobája
Michiko fel kelt majd keresgélni kezdet valamit. Hamarosan meg találta bár én azért aggódtam nehogy megint össze essen.
-Michiko szerintem a pakolászást hagyd holnapra. Ki merítő napod volt és szerintem pihenned kellene.
Magamon is érzem, hogy a sok vér szívás miatt ki ssé kimerültem, de a ceremónia teremben ott kell még lennem.
-Majd holnap találkozunk rendben?
-Michiko szerintem a pakolászást hagyd holnapra. Ki merítő napod volt és szerintem pihenned kellene.
Magamon is érzem, hogy a sok vér szívás miatt ki ssé kimerültem, de a ceremónia teremben ott kell még lennem.
-Majd holnap találkozunk rendben?
Kluzgor- Admin
- Hozzászólások száma : 243
Join date : 2010. Dec. 02.
Re: Saruwatari Michiko szobája
Kissé meglepődtem, hogy Michiko elkezdett pakolászni és keresgélni.
- Feküdj csak le nyugodtan, addig éneklek neked valamit.
Közben odasúgtam Kluzgornak.
- Fogd be a füled vagy ne nagyon figyelj a dalomra, mert ez különleges lesz és nem akarlak elcsábítani vele.
Ha Michiko átöltözik és visszafekszik, leülök az ágya mellé és elkezdem énekelni a Denevérmacskák képességgel bíró Éj Dalát, miközben Michiko fejét simogattam lágyan, hogy ezzel is hamarabb elaltassam (bár a Éj Dala az azonos neműeket elaltatja).

-De át akartam öltözni.-Gyorsan átöltözöm.
Elégé szexi de nem nagyon akarom hogy baj lenne. Majd lefekszem és nézem.
-Oké akkor holnap találkozunk.
Elégé szexi de nem nagyon akarom hogy baj lenne. Majd lefekszem és nézem.
-Oké akkor holnap találkozunk.
Saruwatari Michiko- Hozzászólások száma : 230
Join date : 2010. Dec. 24.
Age : 31
Re: Saruwatari Michiko szobája
Tekintettel rá el fordulok, hogy átöltözzön. Nem azért, mert nem szívesen látnám meztelenül. De Natria már így is sejti a dolgot ami már eleve kellemetlen és kényelmetlen.
-Nem hiszem, hogy szükséges lenne használni a képességedet. Nem kel lerővel meg oldan mindent.
Mondtam Natriának majd oda léptem Michikohoz és be takartam.
~Most úgy érzem magam mint egy szülő. Kissé kiborít a helyzet nem ilyen vagyok.
A belsőm szinte ordít, de kívül kissé szédelgek.
-Akkor holnap találkozunk aludj jól.
Adok egy jó éjt puszit a homlokára mad meg várom míg Natria is ki megy a szobából. Ha már ki ment én is ki megyek majd lassan be csukom az ajtót. Lassan elindulok a lépcső felé majd neki támaszkodok a falnak.
~Jó lenne inni egy kis vizet meg pihenni is kellene.
-Nem hiszem, hogy szükséges lenne használni a képességedet. Nem kel lerővel meg oldan mindent.
Mondtam Natriának majd oda léptem Michikohoz és be takartam.
~Most úgy érzem magam mint egy szülő. Kissé kiborít a helyzet nem ilyen vagyok.
A belsőm szinte ordít, de kívül kissé szédelgek.
-Akkor holnap találkozunk aludj jól.
Adok egy jó éjt puszit a homlokára mad meg várom míg Natria is ki megy a szobából. Ha már ki ment én is ki megyek majd lassan be csukom az ajtót. Lassan elindulok a lépcső felé majd neki támaszkodok a falnak.
~Jó lenne inni egy kis vizet meg pihenni is kellene.
Kluzgor- Admin
- Hozzászólások száma : 243
Join date : 2010. Dec. 02.
Re: Saruwatari Michiko szobája
- Igazából nem egy erő, hanem valamilyen éteri képesség, legalábbis az édesanyám szerint. - mondtam, miután nem sikerült az Éj Dalával elaltatni. Legalábbis azért nem, mert nem figyelt rá teljesen Michiko. Vagy még nem nagyon erős ez ak épességem, de majd Zack óráin csiszolni fogom. Végül Kluzgornak sikerült lefektetnie.
- Oyasumi, MIchiko. - köszöntem el a lánytól, aztán kimentünk Kluzgorral a szobából. Egy kis menetelés után Kluzgor megállt a folyosón és nekidőlt a falnak. Láttam rajta, hogy már eléggé fáradt.
-Hát ez furán jött össze így estére. Szerintem neked is le kellene pihenned, nem? Van elég tanár jelen, főleg az osztályfőnökünk. Majd mondok valamit az igazgatónak, hogy miért nem tudtál visszajönni. Vagy még megkockáztatnád?

-Jó éjt.
Elalszom de nagyon mélyen.
~Chu miért vagyok ilyen.
Elalszom de nagyon mélyen.
~Chu miért vagyok ilyen.
Saruwatari Michiko- Hozzászólások száma : 230
Join date : 2010. Dec. 24.
Age : 31
Re: Saruwatari Michiko szobája
-Tudod ahhoz képest, hogy az első szabad karácsonyom valóban furán jött össze.
Meg látva egy ivó kutatta ittam pár kortyot.
-Igen rám férne egy kis pihenés. Sok vért vesztettem. De jelenleg jelen kell lennem, hátha Warg engem is be tett a zsákjába. Bár nem számítok ilyen kegyre még is jobb rá készülni.
Vissza indultam az iskolába.
~Majd le ülök és pihenek kicsit.
/Iskola Ceremónia terem/
Meg látva egy ivó kutatta ittam pár kortyot.
-Igen rám férne egy kis pihenés. Sok vért vesztettem. De jelenleg jelen kell lennem, hátha Warg engem is be tett a zsákjába. Bár nem számítok ilyen kegyre még is jobb rá készülni.
Vissza indultam az iskolába.
~Majd le ülök és pihenek kicsit.
/Iskola Ceremónia terem/
Kluzgor- Admin
- Hozzászólások száma : 243
Join date : 2010. Dec. 02.
Re: Saruwatari Michiko szobája
- A lényeg, hogy semmi komolyabb baja nincs Michikonak. - szögeztem le a lényeget
Megálltunk egy kicsit, hogy Kluzgor igyon egy kicsit, aztán mentünk tovább, miközben beszélt hozzám.
- Az igaz végül is a karácsonyi húzás miatt. Van egy nyugodt sarok a teremben, ott leülhetsz piheni egyet. Ami a vérveszteséget illeti, szerintem nem kéne nagyon engedned, hogy a vámpírok harapdáljanak, különben hozzászoknak és nincs megállás.
Kimentünk a kollégiumból, majd visszamentünk a karácsonyi ünnepségre.
/Iskola - Ceremónia terem/

Vissza megyek a ceremonába de előbb felveszek valami szép rucit és egy ajándékot felkapok.Elkezdek rohanni a ceremonába.
Nem nagyon érdekelt hogy fáradt vagyok de felkeltem akkor elmentem.
Nem nagyon érdekelt hogy fáradt vagyok de felkeltem akkor elmentem.
Saruwatari Michiko- Hozzászólások száma : 230
Join date : 2010. Dec. 24.
Age : 31
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|